DRAGON BALL Z TUDNIVALÓK

Dragon Ball Z Története:
A Földön már régóta béke volt. Goku éppen fát vitt haza, hiszen tudniillik hogy már Chi-Chi-vel együtt élnek. Son Gohan, vagyis Goku és Chi-Chi fia, éppen az erdõben játszott, mikor egy tigris, ellopta tõle, a négyes számú kristálygömböt tartalmazó sapkáját. Son Gohan nagyon félt, ezért (mivel okos fiú volt, nem úgy mint az apja) halottnak tettette magát hátha így elmegy a tigris. A tigris észrevette, hogy Gohan nem is halott, a fiú erre elkezdett menekülni, a tigris meg utána. A tigris végül otthagyta. Ezekután pár pici kalandon ment keresztül a mindössze 4 éves kisfiú. Utána Goku megtalálta, és elmentek Zseniális Teknõs mesterhez. Gokunak volt egy testvére, akit Raditznak hívtak de errõl senki sem tudott. Raditz elment a mester házához és elrabolta Gohant. Ezekután megjelent Ifjú Sátán, aki kivételesen Gokunak segít.:)Megkeresik Raditzot és ott Son Goku feláldozza megát, hogy megmentse a fiát. 1 év múlva megérkeznek Vegitáék, akik azért jöttek, hogy megbosszulják Raditz halálát. Son Gohant Ifjú Sátán eddzi egy évig mivel Raditz elmondta halála elõtt, hogy el fognak jönni, hogy megbosszulják a halálát. Ám eközben Goku is a másvilágon Kaitónál. Eltelt az egy év és a csillagharcosok megérkeztek. Egybõl elpusztítanak egy várost, és ekkor jön Yamcha, Krilin, Tien-Shin-Han és Chaozu segíteni Sátánnak és Gohannak. Mivel goku még nem ért vissza a túlvilágról. Yamcha, Tien-Shin-Han és Chaozu is meghalnak a harcok alatt, plusz még Sátán is, de õ Son Gohanért áldozta fel magát. Megérkezik goku és Nappát egybõl leteriti a Kaiokennel. Ezekután vegita elpusztítja Nappát. Ezt egy hosszú harc követi Goku és Vegita között, de senki sem gyõz, mivel Goku megállítja Krilint, hogy ne ölje meg Vegitát. Vegita elmenekül, és majdnem meghal a súlyos sérülései miatt. Bulmáék gyászolják. Mivel Sátán meghalt ezért a Mindenható is és így a kristálygömbök is eltûntek, de Krilinnek beugrik, hogy a csillagharcosok azt mondták, hogy a Namek bolygón is vannak sárkánygömbök. Végül elmennek a Namekra, hogy megkeressék a gömböket, ám más is keresi õket, méghozzá Dermesztõék és Vegita. Dermesztõröl most elég annyit tudni hogy egy rettentõen gonosz és kegyetlen szörnyeteg. SZINTE simán ment minden mikor Dermesztõ a Namek bolygóra rendelte a különleges erõket. Úgy volt, hogy Vegitának örökéletet kívánnak, hogy legyõzhesse Dermesztõt, de pont akkor érkeznek meg a különleges erõk. A különleges erõk legyõzik Krilint, Vegitát és Gohant. Végül megjön Goku és szétveri a különleges erõket, a fõnöküket kivéve. A fõnök különleges képessége, az hogy, bárkivel testet tud cserélni, ezért használja is az erejét, és testet cserél Gokuval. Ám késõbb elbénázza és visszakerülnek a saját testükbe. Vegitával akart testet cserélni ám Goku egy békát hajított Vegita elé és így a békává változott át.:)Gokunak súlyosak a sérülései ezért elindultak az ûrhajó felé hogy felgyógyítsák. Krilin, Gohan és Dende megidézik a szent Sárkányt a gömbök segítségével méghozzá Vegita tudta nélkül. Mivel a Nameki sárkány három kívánságot teljesít, ezért elõször azt kívánták, hogy Piccolo éljen, másodszor pedig hogy teremjen a Namekon. Vegita és Dermesztõ is észrevette a sárkányt és mind a ketten elindultak felé. Ezt egy hatalmas csata követi majd megjön az immár felgyógyult Goku és segít a halálán lévõ Vegitának. De Dermesztõ végül mégiscsak megöli Vegitát. Ezt megint harc követi Dermesztõ és goku között majd Goku rádob Dermesztõre egy Genki Dama-t, és mindenki azt hitte, hogy meghalt. Ám mikor észrevették hogy tévedtek Krilin és Piccolo életének megint vége volt. Goku átalakul SSJ1-be és Gohant elküldi onnan. Ezt megint harc követi majd megidézik a Szent Sárkányt, és azt kívánják, hogy Goku és dermesztõ kivételével mindenki tûnjön el a Namekról. Goku megöli Dermesztõt, majd elmenekül a bolygóról. Mindenki azt hitte, hogy Dermesztõ meghalt ám tévedtek mivel újraélesztette az apja, vagyis King Cold. Trunks a jövõbõl érkezett fiú legyõzi Dermesztõt és az apját, miközben várják Gokut. Goku és Trunks beszélgetnek és Trunks elmondja Gokunak hogy 3 év múlva 2 robot, támadja meg a Földet. 3 év múlva találkoznak addig, pedig mindenki eddz. Trunks is megjelent egy idõ után ám õ nem ezekre, a robotokra gondolt, hanem két másikra névszerint C17-re és C18-ra. Dr. Gero felébreszti õket utána C17 megöli a doktort. SSJ Vegitát és mindenki mást legyõznek a robotok, majd Goku beküldi Vegitát és Trunksot a Lélek és Idõ szobájába ahol egy nap egy évvel egyenlõ. Kijönnek a szobából és mennek Cellhez aki, visszajött a jövõbõl hogy felszívja a két robotot, 17-et sikerül is neki ám 18-at nem. De az a ......... Vegita segít neki Vegitát szétveri. Trunks átalakul Ultra SSj-be és harcol Cellel de, nem gyõzi le, mivel nagyon lassú az izmai nagysága miatt. Eközben Goku és Gohan is a szobában voltak, de már kijöttek és elindultak Cellhez. Goku feladja és átadja Gohannak a harcot. :(Gohant Cell felidegesíti és Gohan átalakul SSJ2-be majd, megalázza Cellt. Cell kiköpi C18-at és fel, akarja robbantani magát, de Goku az Azonnali átvitel technikájával átviszi Kaitó bolygójára. Goku meghalt ám Cell nem mivel egyetlen sejtjébõl regenerálódott. Cell is az Azonnali átvitelt használja így visszamegy a Földre, ott megöli Trunks-ot. Vegita is majdnem meghal, mikor nekimegy Cellnek. Ezt Gohan és Cell Kamehame harca követi, amiben Cell alulmarad. Cell meghal. Eközben Goku a túlvilági nagytornán van. Éppen Paikuhannal küzd. Eközben a Földön 7 év telt el és Gohan 16 éves lesz, ami azt jelenti, hogy Középiskolás. A ?Nagy Sayamen? (aki Gohan:)) védelmezi a várost. Videl vagyis Gohan osztálytársa rájött hogy Gohan a Nagy Sayamen. Videl megzsarolta Gohant hogy ha nem indul a Nagytornán, akkor elárulja.:)Gohan indul. Goku is visszajöhetett de csak egy napra. Vegita is indul, ám e mögött is van csel. Gohan erejét elszívta Sopobitchi és Yammo akik Majinok. Gohant felgyógyítja Kibitó és Yammoék után, mennek. Ám ott van Darbura Babidi szolgája, akirõl, tudniillik hogy akit leköp a kõvé, válik. Piccolot és Krilint leköpi. Kibitót megölte Babidi meg Majinná alakitja Vegitát. Vegita és Goku küzdenek. Gohan pedig Darburával küzdött, míg Buu ki nem kelt.  Buu megöli Darburát és Gohannal is, majdnem végez. Kibitó feltámad mivel Darbura meghalt. Kibitó és Kaioshin Gohannal együtt a Kaio-shin birodalomba mennek. Vegita leüti Gokut és megpróbálja megölni Buu-t. Feleslegesen áldozza fel magát, mivel Buu túléli. Mr Sátán meg akarja ölni Buu-t lemegy a lakásába és összehaverkodnak (még kutyájuk is van.):)A kutyát lelövik és erre Buu meggyógyítja. Buu ideges lesz, ezért kiengedi a gonosz énjét, és a magába szívja Buu-t. Ezekután Trunks és Goten megtanulják a fúziót és majdnem sikerül legyõzniük Buu-t. Lent küzdenek a földön mikor a fúzió véget ér és akkor megjelenik Mistic Gohan. Õ szétveri Buu-t ám miután, felszívja Piccolot és Gotenks-et Gohan kikap. Végül 15 generációval ezelõtt a nagy Kaioshin Gokunak adja az életét. Mikor Goku odaér a Földre Gohannal akar fúzionálni ám Gohant felszívja Buu. Goku nem tud kivel fúzionálni, de egyszer csak megjelenik Vegita. Fúzionálnak így létrejön Vegetto. Megalázzák Buu-t. Vegetto hadja magát felszívni, hogy kiszabadítsák Gohanékat. Ez sikerült. Kimentették a kicsiket, Piccolo-t meg Gohant. Buu visszaváltozott Kid Buu-vá. Tudniillik ez a legerõsebb énje. Buu elpusztítja a Földet Gokuék anonban nem tudták megmenteni Gohanékat. Kaishin elmegy értük és a Kaioshin bolygóra, teleportálja õket. Buu megtalálta õket és oda teleportál. Ezt megint harc követi és eközben Vegita megkedveli Gokut. Goku SSJ3-ba alakulva küzd Buu-val. Végül egy Genki Damá-val öli meg Buu-t. Aztán lessz egy  harcmûvészeti torna és Goku elmegy Uub-al edzeni...
Részek:

Dragon Ball Z 1. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 2. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 3. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 4. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 5. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 6. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 7. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 8. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 9. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 10. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 11. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 12. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 13. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 14. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 15. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 16. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 17. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 18. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 19. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 20. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 21. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 22. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 23. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 24. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 25. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 26. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 27. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 28. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 29. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 30. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 31. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 32. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 33. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 34. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 35. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 36. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 37. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 38. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 39. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 40. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 41. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 42. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 43. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 44. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 45. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 46. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 47. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 48. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 49. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 50. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 51. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 52. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 53. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 54. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 55. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 56. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 57. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 58. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 59. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 60. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 61. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 62. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 63. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 64. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 65. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 66. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 67. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 68. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 69. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 70. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 71. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 72. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 73. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 74. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 75. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 76. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 77. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 78. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 79. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 80. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 81. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 82. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 83. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 84. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 85. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 86. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 87. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 88. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 89. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 90. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 91. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 92. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 93. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 94. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 95. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 96. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 97. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 98. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 99. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 100. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 101. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 102. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 103. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 104. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 105. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 106. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 107. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 108. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 109. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 110. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 111. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 112. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 113. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 114. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 115. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 116. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 117. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 118. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 119. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 120. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 121. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 122. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 123. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 124. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 125. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 126. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 127. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 128. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 129. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 130. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 131. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 132. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 133. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 134. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 135. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 136. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 137. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 138. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 139. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 140. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 141. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 142. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 143. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 144. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 145. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 146. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 147. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 148. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 149. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 150. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 151. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 152. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 153. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 154. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 155. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 156. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 157. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 158. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 159. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 160. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 161. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 162. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 163. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 164. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 165. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 166. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 167. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 168. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 169. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 170. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 171. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 172. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 173. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 174. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 175. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 176. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 177. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 178. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 179. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 180. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 181. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 182. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 183. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 184. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 185. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 186. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 187. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 188. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 189. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 190. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 191. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 192. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 193. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 194. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 195. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 196. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 197. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 198. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 199. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 200. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 201. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 202. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 203. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 204. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 205. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 206. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 207. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 208. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 209. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 210. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 211. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 212. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 213. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 214. Rész  Letöltés


Dragon Ball Z 215. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 216. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 217. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 218. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 219. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 220. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 221. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 222. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 223. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 224. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 225. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 226. Rész  Letöltés

*Dragon Ball Z 227. Rész  Letöltés

*Dragon Ball Z 228. Rész  Letöltés

*Dragon Ball Z 229. Rész  Letöltés

*Dragon Ball Z 230. Rész  Letöltés

*Dragon Ball Z 231. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 232. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 233. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 234. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 235. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 236. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 237. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 238. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 239. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 240. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 241. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 242. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 243. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 244. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 245. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 246. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 247. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 248. Rész  Letöltés

 Dragon Ball Z 249. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 250. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 251. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 252. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 253. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 254. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 255. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 256. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 257. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 258. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 259. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 260. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 261. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 262. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 263. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 264. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 265. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 266. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 267. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 268. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 269. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 270. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 271. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 272. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 273. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 274. Rész  Letöltés

Dragon Ball Z 275. Rész  Letöltés

Családfa: